HITUT – Bibliai tanulmányok

A Lélek 9 ajándéka


A Szent Szellem ajándékai bemutatják, hogyan munkálkodik Isten ereje a hívők életében, és miként építi a gyülekezetet a különféle szellemi ajándékokon keresztül. A keresztény teológiában a „Lélek 9 ajándéka” és a „Lélek 9 gyümölcse” külön fogalmak, amelyeket Pál apostol nem említ együtt, hanem különböző leveleiben írja le. Azt sem írja melyik gyümölcs, melyik lelki ajándék termése, ezért a következtetés, hogy nem függ össze a kettő, ráadásul az Újszövetség különböző szakaszaiból származnak.

A Lélek 9 ajándéka: A 1Kor 12,7-11 sorolja fel. Ezek az ajándékok a Lélek által szolgálatra adott különleges képességek, illetve felhatalmazások, amelyeket a Szentlélek ad a keresztény javára a kereszténység üzenetének terjesztéséhez.

A Lélek 9 gyümölcse: A Galata 5,22-23-ban van felsorolva, és a hívő életében azok a tulajdonságok, amelyek a Szentlélek munkájának eredményeként jelennek meg, és a világ felé jelzik a keresztény élet növekedését és érettségét.

• Szorosan kapcsolódó oldal: Filmforgatás – teljes jegyzet →

• Kapcsolódó oldal: A szombat napja – bibliai jelentése →

A szellemi ajándékok csoportjai

Te fel tudod sorolni? Nem kötelező, de a keresztény elhivatottság komolyságát jelzi, ha tudod. Egyébként nem nehéz megjegyezni:

A LÉLEK 9 AJÁNDÉKA – A kijelentés ajándékai

A kijelentés ajándékai – a bölcsesség szava, az ismeret szava és a szellemek megkülönböztetése – Isten igazságának mélyebb megértését adják. Ezek az ajándékok segítenek felismerni, hogy egy tanítás vagy megnyilvánulás Istentől származik-e, és hogyan kell helyesen reagálni rá.

Bölcseség

Tudomány

Hit

Gyógyítás

Csodatévő erők

Prófétálás

Lelkeknek megítélése

Nyelvek nemei

Nyelvek magyarázása

A LÉLEK 9 GYÜMÖLCSEI

A Lélek gyümölcsei – a Szent Szellem belső munkájának látható eredményei a hívő életében. Ezek nem természetes emberi erőfeszítésből születnek, hanem abból, hogy a hívő engedi, hogy Isten formálja a jellemét. A Lélek gyümölcsei azt mutatják meg, hogyan változik át az ember Krisztus hasonlatosságára: a szeretetben való járás, a békesség megőrzése, a türelem gyakorlása és az önfegyelem mind annak bizonyítékai, hogy a Szent Szellem valóságosan munkálkodik a szívben. A gyümölcsök így nem csupán erkölcsi tulajdonságok, hanem a megváltott élet hiteles tanúságai.

Szeretet

Öröm

Békesség

Béketűrés

Szívesség

Jóság

Hűség

Szelídség

Mértékletesség

Mit jelent a „lélek ajándéka”?

A régi (testi) rossz tulajdonságokat meg kell szüntetni, be kell fogadni magunkban a szellemi tulajdonságot, hogy Isten gyermekeivé legyünk, ekkor aktiválódik bennünk a Lélek 9 ajándéka közül az, amelyik testre szabottan lesz bennünk. Amikor elég közel kerülünk a Szentlélekhez, kérhetjük és megkaphatjuk a kilenc ajándék közül azt (azokat), amelyiket a Szentlélek felajánl. Ezeket nem lehet természetes úton megszerezni, hanem természetfölötti módon kaphatjuk meg.

Mit jelent a „szellem gyümölcse”?

Ha az emberek látják a rajtunk levő "lelki gyümölcsöt", ami a lelki ajándék alkalmazásának eredménye, tudni fogják milyen szellem van bennünk, és ez a gyümölcs bizonyságot tesz rólunk, hogy érett keresztények vagyunk-e vagy még van hová fejlődni. Isten a továbbfejlődés lehetőségét is megadhatja.

A Szentlélek legfontosabb gyümölcse:

A SZERETET: "Ha mindenemet a szegényeknek, a testemet pedig nyomorúságra adom, hogy dicsekedhessek, de szeretet nincs bennem, semmit sem nyerek. A szeretet türelmes, kedves, nem irigykedik, nem kérkedik, nem büszke, nem gyaláz másokat, nem kedveskedik önmagának, nem haragszik, nem vezet nyilvántartást a sérelmekről. A szeretet nem gyönyörködik a rosszban, hanem együtt örül az igazsággal. Mindig védelmez, bízik, remél, mindig kitart. A szeretet soha nem vall kudarcot. A szeretet soha el nem fogy!".— 1Kor 13,8-13

A SZERETET: 1Kor 13,8-13: »Ha mindenemet a szegényeknek, a testemet pedig nyomorúságra adom, hogy dicsekedhessek, de szeretet nincs bennem, semmit sem nyerek. A szeretet türelmes, kedves, nem irigykedik, nem kérkedik, nem büszke, nem gyaláz másokat, nem kedveskedik önmagának, nem haragszik, nem vezet nyilvántartást a sérelmekről. A szeretet nem gyönyörködik a rosszban, hanem együtt örül az igazsággal. Mindig védelmez, bízik, remél, mindig kitart. A szeretet soha nem vall kudarcot. A szeretet soha el nem fogy!«

A mennyei, Isteni szeretet:

Az igazi szeretet fentről való és hírtelen ragyogó fényesség vesz körül, olyan mint mikor Pál apostolt, a Damaszkuszi úton, a nap fényénél is ragyogóbb fény vette körül (Ap,Csel 9,3). Ezután olyan érzés következik, amikor azt érezzük, mintha "egy vödör méz" folyna a fejünkről a szívünk kellős közepéig szép lassan, egyenletesen, mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére (Zsolt 133,2), ekkor felszabadul a szív legmélyéről az a mennyei szeretet (mert Isten maga a Szeretet) és feltőr az a bizonyos "energia illat", amit egykor Isten megérzett Noé idejében, az Isten áldott emberének illata (1Móz 8,21).

"Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között".— 2Kor 2,15

Ez az Isteni Szeretet felülmúlja e világi szeretetet, mert olyan, amit az emberi elme el sem tud képzelni, átélni pedig teljesen reménytelen a testi cselekedetek által. Annyira mennyei, hogy az ember e természet feletti ajándék megtapasztalása után az ellensége, gyilkosa elé borulva bocsánatot kér tőle, amiért alkalmat adott, hogy az ellenségévé lett, illetve gyilkosává vált.

"Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek".— Lk 23,34

Ezt a szeretetet nem lehet természetes úton megszerezni, csak természetfölötti módon kaphatjuk meg.

Pál apostol erről a szeretetről ír, amit ő is megtapasztalt a Damaszkuszi úton. Ez az Isteni szeretet teremtette az eget és a földet. Ez az Isteni szeretet küldte az Ő fiát, az emberi lelkek megmetőjéül. Csak ez az Isteni szeretet képes gyilkosból is szerető, hűséges tanítványt formálni, mint ahogy Isten teremtette, formálta az első embert Ádámot élő lélekké a szeretete által, a második Ádámot megelevenítő szellemé (1Kor 15,45). Ámen. Bizony jövel Úram Jézus Krisztus.

Testi cselekedetek:

Ezek a cselekedetek azok, mikor inkább testi vágyaikat igyekeznek teljesíteni az emberek, az Isten vágyait kikerülve, hátrább rangsorolva fontosság szerint.

Testi cselekedetek gyümölcse:

A jó ember jót hoz ki a szívében elraktározott jóból, a gonosz pedig rosszat hoz ki a szívében elraktározott rosszból.

"Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt".— Mt 7,18

A „Testi cselekedetek” és a „Testi cselekedetek gyümölcse” külön fogalmak, amelyek nem említhetők együtt, és a táblázatban sem párosítható. A következtetés, hogy nem függ össze a kettő, ráadásul a Biblia különböző szakaszaiból származnak.

Kacsó Károlyírta: Kacsó Károly. 2024. július 02.| frissítve: – – –