HITUT – Bibliai tanulmányok

Megtérő ima


Mennyei Atyám! Megtéretlen vagyok, pogány módjára éltem eddig, de szándékom megtérni és a te előírásaid, törvényed szerint élni, mert ezt tanultam Jézustól a te Szent könyvedet olvasva, amelyben leírtad a megtérés lehetőségét, utolsó időkben pedig elküldted egyszülött fiadat Jézust, aki életét, Szent vérét adta értem és minden emberért, akit teremtettél.

Köszönöm Istenem, hogy megismertetted magad velem, és enyém az orcám pirulása, hogy eddig nem én kerestelek téged, pedig te vagy a Mindenható Isten, az Örökkévaló, az egész Világnak, Égnek és Földnek teremtője. A világ csábításának engedtem a mai napig, ezért sokat vétkeztem ellened és bevallom, bűnös ember vagyok, de mostantól mindezeket kárnak ítélem, csakhogy a Krisztust megnyerjem.

Köszönöm Jézus Krisztus a kereszten elszenvedett áldozatodat, mert nekem is erre az áldozatra van szükségem. Köszönöm a te Szent Szellemedet, amit halálod és feltámadásod után kibocsájtottál erre a világra, lehetőséget adva a sötétségben lakózóknak, hogy a te világosságodban éljenek ezután. Kérlek tölts be a te Szent Szellemeddel, hogy ne ítélet alá esendő legyek, hanem a dicsőséges üdvösség koronájának a várományosa és a mennyei javaknak örököse.

Köszönöm Jézus, aki testben megjelent Krisztus vagy, hogy vallást tettél a nevemről Isten előtt, én is vallást teszek rólad, hogy te vagy az én gyógyítóm, megváltóm, üdvözítőm, ügyvédem, aki védi ügyemet Isten előtt, mikor vádol az ördög éjjel és nappal folyamatosan. Kérlek Uram Jézus légy életem vezetője, ezért megnyitom életem és szívem ajtaját előtted. Hiszek a te megváltó erődben Jézus, mert tudom, hogy Te vagy az egyetlen és örökké élő Isten Fia, aki meg tud szabadítani minden eddig elkövetett bűnömtől és annak következményeitől, ezért elfogadlak Uramnak, Szabadítómnak, Megváltómnak és átadom mostantól életemet Neked, mert te vagy az igaz út, nálad van az élő beszéd, és csak általad járulhatok az igaz, örökké élő Isten királyi trónszéke elé, kegyelemért, bűneim bocsánatáért, amit megad az igaz Isten a te Szent Szellemed által.

Szeretlek Uram Jézus, dicsérlek, áldlak teljes elmémből, lelkemből, szellememből, teljes szívemből és teljes erőmből. Dicsőség Istennek mindörökké, áldás békesség, az emberekhez pedig jóakarat a Názáreti Jézus Krisztus nevében. Ámen!

Kacsó Károlyírta: Kacsó Károly. 2024. április 09. | frissítve: – – –